A CREATOR A CSAPATÉPÍTÉS (ALKOTÁS) KIVÁLÓ TEREPE

„Alkotni születtünk erre a földre
Nemcsak megélni szép napokat”

Bródy János – Kőműves Kelemen -Ébredés, munkadal

Az alkotás az ember veleszületett sajátja, így az alkotási folyamat megélése mély érintettséget jelent különösen azoknál, akik a mindennapi munkájuk során elszakadtak a közvetlen alkotótevékenység élményétől. Tréningjeink azon felismerésen alapulnak, hogy a felszabaduló pozitív kreatív energiákat olyan formában irányítsuk, hogy azok a csapatot, a csapatmunka hatékonyságát erősítsék, illetve egy konkrét üzleti cél megvalósulását támogassák.

ALKOTÓ | KREATÍV | TRÉNING

Erős célok, közös akarat, egy irányba ható cselekvés és egy jó csapat kell a sikeres működéshez.

A Creator tréningprogramjai feladatra fókuszáltak, miközben a résztvevő csoporton belüli szinergia is erősödik, ezáltal különösen hatékonyak.

Programjainkon a cselekvő közreműködés funkcionálisan építi a kitűzött cél megvalósítását.

A FIXit workshopok konkrét üzleti célok mentén valósulnak meg, míg a CsapaÉPÍTŐ programok a team munka hatékonyságát fejlesztik.

FIXit workhopok

Üzleti folyamatok, tervek, stratégiák megalkotása, modellezése „kétkezi munkával” háromdimenziós makettben.

A résztvevők nem csak elméletben oldják meg a célul tűzött feladatot, hanem ezt úgy teszik, hogy közben elkészítik annak modelljét is. A terv 3 dimenziós, térbeli megjelenítése, a makett elkészítése olyan mélységű érintettséget eredményez, ami a résztvevők témával kapcsolatos lojalitását kimagaslóvá teszi.

A tervezés során készülő modell, (amely térben fogalmazza meg, szemlélteti a megszületett stratégiát, tervet, struktúrát) a cégnél kiállítható, így mindaddig szem előtt lesz, amíg az aktuális.

Üzleti / Értékesítési terv készítés
A közösen elfogadott célok megvalósulásának elsődleges feltétel, hogy azok minden érintett számára láthatóak és elfogadottak, támogatottak legyenek. Ezért fontos, hogy minél szélesebb kört vonhassunk be a tervezési folyamatba, minél többen érezhessék, hogy alkotó közreműködésükkel kitűzött cél elérésén dolgoznak. A workshopon a csoport térben is megfogalmazza, az értékesítési, pénzügyi célokat, egzakt alakzatokká konvertálja a sokszor elvont fogalmakkal körülírható célkitűzéseket.

Szervezeti struktúra / üzleti folyamatok tervezése
A szervezetünk tükrözi a felmerülő feladatokat? Szinkronban van azon üzleti folyamatokkal, amelyek menedzselése az alapfunkciója? Ha igen, finomítsunk rajta, ha nem, építsünk egy új szerkezetet, szervezetet.

Vásárlói élmény tervezés
Felépítjük és biztos fogódzkodókkal látjuk el azt ösvényt, amelyen a potenciális vevőnket az igény felmerülésétől, a vásárlásig végigvezetjük. Biztonságos, kellemes, kitérőktől mentes utat alakítunk ki.

Personal Branding – Önépítő WorkShow
A Personal Branding a modern vállalati kommunikáció egyik leghatékonyabb csatornája akkor, ha az tudatosan épül, a vállalat és az azt megtestesítő munkatársak értékeire. Ennek folyamatán vezet végig a workshop olyan módon, hogy annak végén minden résztvevő egy önazonos szoborral távozik, amely segít személyes márkája építésében, kiteljesítésében.

Story telling
A kommunikáció másik nagy XXI. századi ágyúja sokak számára félelmetes, idegenül hat, amíg rész nem vesznek fejlesztő képzésünkön. Átsegítjük a kezdeti lépések nehézségein, utat nyitunk a további fejlődésnek.

CsapatÉPÍTő programok

A közös alkotás nem csupán az élményen keresztül kovácsolja egyé a csapatot, hanem a feladat megoldása során elkerülhetetlen információáramlás, kommunikáció, együttműködés útján csapatjátékossá válnak azok is, akik korábban inkább a partvonalról figyelték az eseményeket.

A program javítja a csapat hatékonyságát, olyan technikák útján, amelyeket a Creatorban végzett „kétkezi munka” során ismernek fel és a mindennapi munkavégzés során hasznosítanak a résztvevők.

A résztvevők olyan használati tárgyat hoznak létre amely ezután a hétköznapokban szolgálja a közösséget. Lehet ez egy kerti pad, irodai üzenő tábla, vagy más az aktuális igények szerinti tárgy.

A CsapatÉPÍTŐ program keretein belül olyan projektek is megvalósíthatóak, amelyek a csapatépítés mellett a cég társadalmi szerepvállalását is tükrözi, például játékok, fejlesztő eszközök készítése rászoruló családok, oktatási intézmények számára.

Tegye próbára tréning programjainkat!

    Név*

    Email cím*

    Tárgy

    Üzenet

    Minden *-al jelölt mező kitöltése kötelező!